#Európai Unió

Szijjártó elmagyarázta az olaszoknak, hogy kell határt védeni
 

Szijjártó elmagyarázta az olaszoknak, hogy kell határt védeni

Az Európai Uniónak mindenekelőtt saját határait kell megvédenie, és Európába meghívás helyett a humanitárius válságövezetek közelében kell segítenie a háborúk elől menekülőket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az IlSole24Ore című olasz gazdasági napilapban szombaton megjelent interjúban.

MTI MTI







A demokrácia védelmére akar mechanizmust az EU
 

A demokrácia védelmére akar mechanizmust az EU

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság alapelveit.

MTI MTI




Brüsszel nem zárhatja el a pénzcsapot Csepreghy szerint
 

Brüsszel nem zárhatja el a pénzcsapot Csepreghy szerint

Nem kell tartania Magyarországnak az uniós kohéziós források megvonásától, lehet, hogy a kormány már jövő tavasszal elérhetővé tudja tenni az összes pénzt, és arra is készül, hogy 2020 után saját forrásokból tudja működtetni a fejlesztéseket – közölte a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Magyar Időkben.

MTI MTI



Nagyon kemény fellépést akar Magyarország ellen az olasz kormányfő
 

Nagyon kemény fellépést akar Magyarország ellen az olasz kormányfő

Matteo Renzi gyújtó hangú beszédet mondott az EU jövőjéről az olasz képviselőházban. Az nem megy – mondta –, hogy egyes tagállamok sok forrást kapnak az uniótól, de a kötelezettségek alól kihúzzák magukat. A következő EU-s költségvetésben ezt nagyon komolyan figyelembe kell venni Renzi szerint.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Trócsányi: Az alkotmányos mag védi meg az országot Brüsszeltől
 

Trócsányi: Az alkotmányos mag védi meg az országot Brüsszeltől

Kedden ötpárti egyeztetést kezdeményezett a kormány a parlamenti pártokkal. A szocialisták nem lesznek ott, amit a parlamenti államtitkár sajnál. Bemutatták a változtatásokat is. Az igazságügyi miniszter szerint lehetnek majd konfliktusok az uniós jog és a nemzeti jog között, de majd az alkotmányos mag megvéd.

hvg.hu hvg.hu

Orbán: Az EU nem Brüsszelben van
 

Orbán: Az EU nem Brüsszelben van

Junckerrel kútba esett a találkozó, így Orbán Viktor Pozsonyba repült, hogy az EU soros elnökével ismertesse a kvótanépszavazás eredményeit. Fico biztosította róla, hogy legitimnek tartják a magyarországi népszavazást. Orbán arra kérte, támogassa, hogy a kötelező kvóta végképp lekerüljön a napirendről az unióban.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu